- mókabuli -

Irtóra bírom ezt a kiscsajt:

 

hogy még én is mókáztam  :)

 

– Konzerválás vagy újrahasznosítás? -

- Nini! Jégmadár! – sikkantott Guidó – mert evidensen az ő keze lógott ki az asztal alól, - és mert a keze után más is kezdett testet ölteni a teremben, naiv rácsodálkozása közepette mind a két kislábujjkájával sikerült felborítania egy vasszéket.
– Hogy az ?**?!!**­ëüÿ!! – mondta még, mivel a választékosság is mindig is a különös ismertetőjelei közé tartozott.
De most már Prága sem hagyta békében szitkozódni szikrázó csillaglátomásai közepette. Tenyerét tördelve hát imigyen szólt a .... , miközben körvonalazódni kezdett az ablakon át a GLS futár autójának felirata:
- Mégis, hányszor 6 napot kell még várni rá ???
Így történhetett, hogy miután Guidó újra teljes képernyősen kezdett látni, fogadalmat tett, hogy minden napra 1 (azaz egy) elhatározást tesz.
Elsőként el is határolta magát az asztaltól, és az ablakhoz ugrálva már súgták is a hangok a javaslatokat: …
Ezeket a gondolatfoszlányokat, valamint hangszínt utoljára akkor hallotta, amikor még békésen várakozva (az 1es sorszámmal) 3-4 órákat a háziorvosa előtt, füleiben nagydobot vert annak a betegnek a méltatlankodása, aki 3 percet kényszerült várakozni egy sürgősségi monitorlevételre a kiszemelt intézmény laboratóriuma előtt (mivel eltévesztette a szakrendelő kiírásának olvasását), és emiatt – jogosan – visszakövetelte a burzsuj intézménytől ama 300Ftot, melyet nyugta ellenében a bejáratnál lévő automatába dobált bele véletlenül, mivel utána döbbent rá, hogy mégis inkább kávét ivott volna.
- Ez lesz az! Az első próbatétel! És mennyire nem könnyű is ! – örömködött magának Guidó.
Ezek után hazaindult.
Még mindig a fejében sutyorgó hangokra figyelvén csak amolyan tessék - lássék módon besétált kedvenc antikváriumába, és oda sem figyelve ábrándozni kezdett a könyvek között. Álmodozásaiból egy mogorva hang zökkentette ki, amiben felfedezte a mai napra való elhatározását:
- … tudja meg a világ, hogy be fogok tetetni ide egy vizítdíjautomatát, mert ide állandóan csak betévednek, kérdésre mindig csak azt mondják, hogy köszönik, csak nézelődnek … Így legalább bedobnak 300Ft-ot, és nem kell átáraznom minden kötelező olvasmányt 100Ft alattra, hogy végre elvigyék…

Igen!
Ez tehát az újrahasznosítási napi direktíva!

Újrahasznosítást!

Itt szabad nézelődni,
Böngészni, és csak úgy bejönni,
Kutatni, keresni és persze nem találni,
De a 300 Ft-ot kérjük bedobni,
Hiszen az antikváriumosnak is meg kell valahogy élni.
A nézeteltérések elkerülése végett hiába a
Kitartás!

(Minden antikváriumba vizítdíjautomatát!)

2. évad - 11. rész - F1!

- F1, gondolta Whitney, aki Inke .
De ez most miért is jutott eszébe? Segítségre volna szüksége? De hiába ült le a számítógép elé, a Windows Súgóban nem találta nyomát a titokzatos férfinak. Végül megunván, hogy a számítógép testreszabása teljesen tönkretette alakját, inkább kikapcsolás mellett döntött.

Ekkor vette észre a gép mellett a vizitdíjnyugtát. Ettől paradox módon nyugtalan lett, hiszen nem emlékezett semmiféle vizitre. Az elszámolási nyilatkozatot olvasva megállapította, hogy annak a címe teljes mértékben fedi a valóságot, másként hogy jöhetett volna ki az azon szereplő számokból a végeredmény?

Amnézia, olvasta a diagnózist, F1060-F1960.

Nagy buli lehetett, gondolta Whitney vagy Inke, mert az emlékei helyén a teljes BNO kódszótárat találta, leírással együtt, zöld kötésben.
Hmm, lehet, hogy nem is képzeli magát Inkének? Valójában ő Inke, aki Whitneynek képzelte magát aki Inkének képzelte magát? Elment hát Doctor Casa-hoz, kapott egy újabb vizitdíjnyugtát.
- Hol láttam már ilyet? kérdezte magában.
A doktor segítőjével -Doctor Duende Valária Sastre- addig vizsgálta, míg talált rajta egy csomó egzotikus és nehezen diagnosztizálható betegséget, de az amnéziát speciel pont nem. Inke, aki Whitney volt, kapott egy fehér bogyót, az meggyógyította az összes egzotikus és nehezen diagnosztizálható betegségét, aztán visszatették a dobozba.

Doctor Duende Valária Sastre ugyan hisztirohamot kapott az adminisztráció során, azonban ez a történet szempontjából teljesen lényegtelen, és valójában rajta kívül soha senkit sem érdekelt. Az ujabb elszámolási nyilatkozat alárása után (834,500 Ft, ezt most tényleg rendesen elszámolták), Whitney, aki Inke lelibbent a kórház lépcsőjén, s megvizsgálta magát a bejárat melletti tükörben. (Mi ez az éktelen röhögés a tükör mögül?)

A két hét kórházi koszt azonban legalább visszaadta a számítógép testreszabása során kicsit deformálódott alakját, és már sokkal kevesebben nézték SpongyaBobnak.
- Fene ezt az amnéziát! - gondolta Inke, mikor otthon elolvasta, hogy mit is akart mondani a dokinak, immáron majdnem teljesen egészségesen.

Összepakolt, felkerekedett, s elment egy nem hagyományos orvosi módszereket alkalmazó orvoshoz a szemközti házban. Home Opathia, ez valamilyen házi opátia lehet, amitől aztán valami egyből derengeni kezdett Inkének, leginkább F1160.
-Felejtse el, hogy amnéziája van! -hangzott a therapias methodus.

A therapia végrehajtása minden különösebb zökkenő nélkül sikerült, sokkal egyszerűbb volt, mint pl. terheléses EKG alatt vizeletmintát adni vérvétel közben a kórházban.
A szakszerű kezelés hatására Whitney, -miután lepengetett egy ötezrest, lévén ez nem államilag finanszírozott egészségügyi szolgáltató- már nem képzelte magát tovább Inkének, bár néha azért még szerette volna.
Aztán eszébe jutott, ami egész eddig foglalkoztatta:
Kit keres folyton???? Ki az az arcnélküli alak, akivel minden éjjel álmodik, aki miatt minden reggel olthatatlan vágyat érez egy pezsgőfürdős reggelire ??? pedig nem is tud úszni .. ki ez a férfi akivel az előbb csókolózott???? És miért tűnik el folyton, épp a legboldogabb legizzasztóbb helyzetek után, és hol jár olyankor, amikor szükség lenne rá ?????

12.rész - Álmodó valóság, avagy: hova tűnik a lebegés, ha szétpukkan a buborék? .. ..

„ Mongyő Mlle Whitney! … „
A széleken már enyhén megsárgult sms forrestgumppihéjeszerűen játszva úszott a levegőben Whitney kezéből vagy két kört a háztömbök között, majd macskaszerűen visszaesett a padlóra (nem volt rátűzve vajaskenyér), és ekkor !!! Ekkor Whitneynek látomása támadt egy jóvágású karizmos francia pilóta, tengerész és katonáról, akiket még valamikor a 70es évek elején csinosnak mondott biológiatanárnő korszakában szedett fel valahol messze délen (portugália?, … hollandia? netán .. belgium?), és akinek rumízűmatrózbasszusa oly impulzívan melegbarnán jött át a szkájpos mikrofonban, valamint a füllhallgatójában -, hogy még most is úgyannyira borzongva adta át magát a jelenésnek, ahogyan csak a törékeny női összpontosítása engedte!
- „la nuit tombe, j’te vois au rendez-vous… si toi tu ne fois pas de … de .. ” de? - mondta Whitney, de nem jött szájára szó…..

No, de addig, mint nem jön az a bizonyos szó, az egészségügyi intézmények bezzeg nem henyélnek, hisz nyakukon a kommandó, a mindenkori hóeleje, a megasztárvideós feléneklések úgyminthogy:

(„Hogy nehogy aztán véletlen,

Elpusztuljál véretlen!

Mert, ha megszúrunk, csak kicsit fáj,

De van abban egy cseppnyi báj,

Ha vér folyik a zacskóba …. Láláláláláláláááá

/.felénekli: Dörö Baltás doktor/”),

és persze az 1%!

A rövidlejáratú időközönkénti fejlesztéseknek hála, euszabványos kukacos emailos számlaboritékban értesítik ki visszamenőleges tartozásukról azokat a területileg illetékes betegeket, akik nem voltak hajlandók az elmúlt 5 évben sem nekik ajánlani 1%ukat. A kiszemelt egészségügyi intézményünket – csődeljárás révén – igen sokan lakják. A betegek itt imádnak összegyűlni egy kis délelőttől délutánig tartó verekedésre az ügyfélszolgálaton, mert bármire foghatják panaszaikat, mindenképpen nekik adnak igazat, lévén e-panaszkönyv, e-csinovnyik az intézmény tetőterében tartalékolva bőven.
Ekkor megéhezvén Simon Steoiksz titokügyi szakértő, - határozott fellépéssel, bizonytalan foglalkozással, - visszatette nadrágjába tartott mágneskártyáját a helyére, majd jelszavához híven („Jónapot!”) a hivatali ebédlőbe indult ebédelni, otthagyva mobiltelefonját az iróasztalán, úgy vélvén, éppen elég problémát sikerült megoldania a hivatalos úton meghatározott, és az n.m.k.e.ü.t.v.m.s.r.h. törvényekben meghempergetett percátlag alatt.
Az olvasó munkáját megkönnyítendő – a helyi blikk szemfüles riportere megtalálta, ideírta, valamint végrendeletében ismertette a tájékoztató kartont Simonról: (azután illedelmesen meghalt):
Testalkata: 1m65cm, súlya: normális, haja: fekete, átöröklésből származó szőrzete: van, életkora: bizonytalan, arca: zaklatáskor megkeményedik, füle: informoid, hiúzhalláshoz hasonló, járulékos jellegek: érdektelen, szokások: átmeneti időközöktől eltekintve autóban ülő.

Elolvasván a kartont felhívjuk olvasóink figyelmét a karton megsemmisítésének kötelező voltára, mivel a titokügyi hivatal nem tréfál azzal, aki a közelébe merészkedik - majd meglátják!!! (ja, és v.ö.: fekete hosszú autók sora az autópályán).
- Hozhatja az ebédet, Arthúr! – sóhajtotta a titokügyi szakértő vasszigorral, mely szigor során indukált áramot a webes felület elérésének világítására használta fel. – Van valami újság?
- Nincs semmi, már ami a kiszemelt egészségügyi intézményét illeti. Hacsak ….
- HACSAK?????
- Nos, az a helyzet .. egy új lányt láttak arrafele ..
- Mit csinál?
- Átvilágít. És bár mindenki mondja neki, hogy ne tegye, nem hajlandó nem tenni azt, amit nem kellene tennie. Szemmel láthatóan szorgalmas lány, és imád mindenhova telefonálgatni.
- Érdekes.
- A hölgyre gondol? – kérdezte Arthúr.
- Na idefigyeljen, Márton! Ne higgyje ám, hogy nem nézek ennek az esetnek utána ! De mert eddig nem szóltál, ezért ma estére írsz nekem kétszáz sort a görög irodalom lettrista verséből homéroszi attitűditással!

Simon hátratolta a székét, és az ebédlőből kilépve, magához véve a telefonját, laptopját, fekete autóját, és két bizalmi emberét, eltökélte, hogy siet, mert az átvilágítással foglalkozó női egyén kiléte, és kinézete kezdte fúrni az oldalát ….

13.rész -

Simon elégedetten lapozgatta az azóta passzivált Taj-jal rendelkező blikkíró által írt aktát, hiszen sikerült megőriznie magasságának pontos értékét.
Titokügyi szakértő kinevezését dezinformatikusi képzettségének köszönheti, így jól tudja, hogy a titkokat megőrizni sokkal nehezebb, mint álcázni, mondjuk valami hasonlónak.

Ezirányú tevékenysége során korában már sikeresen rejtette házszámát 4 és félmilliárd másik szám közé, a postahivatal pedig viszonylag könnyen pótolta a kézbesítőt, aki fejébe vette, hogy munkaköréhez hű lesz.

Az átvilágítással foglalkozó női egyén kiléte azonban komolyan foglalkoztatni kezdte. Kinyitotta hát fekete laptopját, s végignézte, ahogy az felébred a hibernálásból.

A hibernált állapot a kikapcsolás elötti utolsó pillanatokat örökítette meg, így hát végignézte azt is, ahogy a gép kikapcsolt.

Bekapcsolta, s végignézte ahogy a gép betöltötte az összes szükséges programot. Ezután megvárta a szükségtelen programok betöltését, is. Na ekkor ment el a kedve az egésztől, s úgy döntött, hogy ennyire azért nem lehet érdekes az átvilágító személy személye.

Azonban ez egy újabb kérdést vetett fel, hiszen honnan tudhatná, hogy nem érdekes a személy személye amíg nem ismeri a személy kilétét? Így hát újult erővel vetette magát a probléma megoldásába, hiszen a kérdés felvetődése rendesen lefárasztotta. Végignézte az egészségügyi intézményben potenciálisan szóbajöhető személyek szigorúan titkos listáját.

Persze csak nézte volna, ha lett volna ilyen lista, hiszen foglalkozásából adódóan listákat nem készíthet.

Tehát elővette a tegnapi újságot, s az apróhirdetéseket kezdte böngészni, ami egyből rá is világított a válaszra.
"Retkes-Tetves Girnyó

bengáli elefánt kölykök eladók,

vagy talicskára cserélhetőek'"

Tehát az átvilágítással foglalkozó női egyén kiléte nem lehet kétséges, bár mostanság nem jár egyedül - gondolta Simon. Az előzetes információ szerint az egyén nem hajlandó nem tenni ami nem a dolga, azonban a főniciai eredetű női személy -ki Szidón városából való- foglalkozása éppenhogy elkerülhetetlenné teszi, hogy átvilágítson. - ezt is gondolta Simon.

(azon olvasóink kedvéért, akik nem titokügyi szakértői dezinformatikusok, hozzá kell tennünk, hogy az egészségügyi intézményekben viszonylag gyakori tevékenység az átvilágítás, ha az ajtó felett/mellett/magára az ajtóra RTG / R.T.G / Röntgen /Átvilágító feliratot helyeznek, nagy valószínűséggel azon ajtók mögött folytatják a kérdéses tevékenységet)

Egy konkurrens dezinformatikus keze lehet a dologban, -gondolta Simon- ami nagy veszélyeket rejt magában, hiszen az egyik dezinformatikus által titkosított adat a másik dezinformatikus által is titkosításra kerül, könnyen fény derülhet az igazságra.

14. rész -Feljegyzés a toronybeli egérlyukból

Ebben a kritikus pillanatban hatalmas robajjal bekattant az intézmény tetején lévő ventillátor kompresszora, ezzel egyidőben és mégis mozogni kezdett a föld!
Viszont a nyomorult blikkcikkírón már ez sem segített. És bár a 12.ik rész korrekciós jelentésében mégiscsak inkább illedelmesen meghalt, mielőtt eltűnt volna – az időközben passzivált TAJ-a miatt REPes hibalistára került.

Amúgy meg akármennyire is tiltakozott volna személyiségi jogaira – lévén nem lévén az élők sorában – az elképzelhető ellátásáért a születésig visszamenőleg felszámolták az áfát(10%) + az áfához tartozó adóviszonylatokat(20%), valamint kormányzati fekete kommandólistára(70%) került az egyebekben teljesen hibajavítós foltokkal tarkított TAJkártyája, és kiszállásos, jegyzőkönyvvezetős, továbbá kontyos és bajszos korosodó hivatalnoknők leptek el minden intézményt, amelyben valaha is megfordult.

A kiszemelt intézmény tetején lévő üvegbura több, mint kb. ~ 32%ára éles határvonallal elválasztott sűrű, sötét árnyék borult.

A tisztogatás befejeztével Simon eldöntötte, hogy megkeresi a negálás negálásának intézménybeli beépített emberét, csak előbb megvárta, hogy az a bizonyos határozottan gyanúsan csaló konkurens sakkjátékos dezinformatikus következő lépése némi konkrét jelleget öltsön.

De nem jött semmiféle fellebezés.

Ekkor aztán jobban utánanézett a kiszemelt intézménynek ami megintcsak „szelíd és megbocsátó szívének rendkívüli jóságát bizonyította”. (idézet a csúfos véget ért régi blikkíró helyére került új seprűs cikkíró tollából ... )

És ezzel a lendülettel megváltozott a szín: megjelent egy kis luk, icipici, és ezzel egyenes arányban hangos, melyben Simon látóterében felbukkan egy lény, - élő szemrehányásként!- aki folyton csak bolyong, homlokot ráncol, és töpreng, és arra a kérdésre, hogy miért ordibál folyton a nála alacsonyabb emeleten dolgozó nőkkel azt feleli: mert úgy érzi, hogy őt menetrendszerűen senki nem érti meg, és hogy szerinte kár is ebbe a kócerájba ekkora szakzseni, de a leghőbb kívánsága az, hogy akkor már inkább minél hamarabb veszítse el az eszét (mely kívánság talán felesleges is. )
Mint ismeretes Simon előtt semmi nem maradhatott rejtve, ígyhát előbb tudta, hogy abban a lukban valaki tartózkodik, mint mielőtt még másvalaki tartózkodott volna ott. És bár a toronyőr mindennap várta az üvegburára boruló sötét árnyék további árnyékolását, hogy nevén nevezzük: a végkifejletet és ezzel az intézmény teljes összeomlását, a munka azért is a régi mederben folytatódott tovább.
Simon pásztázós pillantása más irányt vett.
A toronyőr még talán most sem érti, hogy ezzel a más iránnyal a szerepének is egycsapásra vége lett …
Viszont akkor kihez máshoz futhatnának a negálás negálásának szálai, melyek annyira görcsösen a napfényre kívánkoznak?