2. évad - 11. rész - F1!

- F1, gondolta Whitney, aki Inke .
De ez most miért is jutott eszébe? Segítségre volna szüksége? De hiába ült le a számítógép elé, a Windows Súgóban nem találta nyomát a titokzatos férfinak. Végül megunván, hogy a számítógép testreszabása teljesen tönkretette alakját, inkább kikapcsolás mellett döntött.

Ekkor vette észre a gép mellett a vizitdíjnyugtát. Ettől paradox módon nyugtalan lett, hiszen nem emlékezett semmiféle vizitre. Az elszámolási nyilatkozatot olvasva megállapította, hogy annak a címe teljes mértékben fedi a valóságot, másként hogy jöhetett volna ki az azon szereplő számokból a végeredmény?

Amnézia, olvasta a diagnózist, F1060-F1960.

Nagy buli lehetett, gondolta Whitney vagy Inke, mert az emlékei helyén a teljes BNO kódszótárat találta, leírással együtt, zöld kötésben.
Hmm, lehet, hogy nem is képzeli magát Inkének? Valójában ő Inke, aki Whitneynek képzelte magát aki Inkének képzelte magát? Elment hát Doctor Casa-hoz, kapott egy újabb vizitdíjnyugtát.
- Hol láttam már ilyet? kérdezte magában.
A doktor segítőjével -Doctor Duende Valária Sastre- addig vizsgálta, míg talált rajta egy csomó egzotikus és nehezen diagnosztizálható betegséget, de az amnéziát speciel pont nem. Inke, aki Whitney volt, kapott egy fehér bogyót, az meggyógyította az összes egzotikus és nehezen diagnosztizálható betegségét, aztán visszatették a dobozba.

Doctor Duende Valária Sastre ugyan hisztirohamot kapott az adminisztráció során, azonban ez a történet szempontjából teljesen lényegtelen, és valójában rajta kívül soha senkit sem érdekelt. Az ujabb elszámolási nyilatkozat alárása után (834,500 Ft, ezt most tényleg rendesen elszámolták), Whitney, aki Inke lelibbent a kórház lépcsőjén, s megvizsgálta magát a bejárat melletti tükörben. (Mi ez az éktelen röhögés a tükör mögül?)

A két hét kórházi koszt azonban legalább visszaadta a számítógép testreszabása során kicsit deformálódott alakját, és már sokkal kevesebben nézték SpongyaBobnak.
- Fene ezt az amnéziát! - gondolta Inke, mikor otthon elolvasta, hogy mit is akart mondani a dokinak, immáron majdnem teljesen egészségesen.

Összepakolt, felkerekedett, s elment egy nem hagyományos orvosi módszereket alkalmazó orvoshoz a szemközti házban. Home Opathia, ez valamilyen házi opátia lehet, amitől aztán valami egyből derengeni kezdett Inkének, leginkább F1160.
-Felejtse el, hogy amnéziája van! -hangzott a therapias methodus.

A therapia végrehajtása minden különösebb zökkenő nélkül sikerült, sokkal egyszerűbb volt, mint pl. terheléses EKG alatt vizeletmintát adni vérvétel közben a kórházban.
A szakszerű kezelés hatására Whitney, -miután lepengetett egy ötezrest, lévén ez nem államilag finanszírozott egészségügyi szolgáltató- már nem képzelte magát tovább Inkének, bár néha azért még szerette volna.
Aztán eszébe jutott, ami egész eddig foglalkoztatta:
Kit keres folyton???? Ki az az arcnélküli alak, akivel minden éjjel álmodik, aki miatt minden reggel olthatatlan vágyat érez egy pezsgőfürdős reggelire ??? pedig nem is tud úszni .. ki ez a férfi akivel az előbb csókolózott???? És miért tűnik el folyton, épp a legboldogabb legizzasztóbb helyzetek után, és hol jár olyankor, amikor szükség lenne rá ?????

12.rész - Álmodó valóság, avagy: hova tűnik a lebegés, ha szétpukkan a buborék? .. ..

„ Mongyő Mlle Whitney! … „
A széleken már enyhén megsárgult sms forrestgumppihéjeszerűen játszva úszott a levegőben Whitney kezéből vagy két kört a háztömbök között, majd macskaszerűen visszaesett a padlóra (nem volt rátűzve vajaskenyér), és ekkor !!! Ekkor Whitneynek látomása támadt egy jóvágású karizmos francia pilóta, tengerész és katonáról, akiket még valamikor a 70es évek elején csinosnak mondott biológiatanárnő korszakában szedett fel valahol messze délen (portugália?, … hollandia? netán .. belgium?), és akinek rumízűmatrózbasszusa oly impulzívan melegbarnán jött át a szkájpos mikrofonban, valamint a füllhallgatójában -, hogy még most is úgyannyira borzongva adta át magát a jelenésnek, ahogyan csak a törékeny női összpontosítása engedte!
- „la nuit tombe, j’te vois au rendez-vous… si toi tu ne fois pas de … de .. ” de? - mondta Whitney, de nem jött szájára szó…..

No, de addig, mint nem jön az a bizonyos szó, az egészségügyi intézmények bezzeg nem henyélnek, hisz nyakukon a kommandó, a mindenkori hóeleje, a megasztárvideós feléneklések úgyminthogy:

(„Hogy nehogy aztán véletlen,

Elpusztuljál véretlen!

Mert, ha megszúrunk, csak kicsit fáj,

De van abban egy cseppnyi báj,

Ha vér folyik a zacskóba …. Láláláláláláláááá

/.felénekli: Dörö Baltás doktor/”),

és persze az 1%!

A rövidlejáratú időközönkénti fejlesztéseknek hála, euszabványos kukacos emailos számlaboritékban értesítik ki visszamenőleges tartozásukról azokat a területileg illetékes betegeket, akik nem voltak hajlandók az elmúlt 5 évben sem nekik ajánlani 1%ukat. A kiszemelt egészségügyi intézményünket – csődeljárás révén – igen sokan lakják. A betegek itt imádnak összegyűlni egy kis délelőttől délutánig tartó verekedésre az ügyfélszolgálaton, mert bármire foghatják panaszaikat, mindenképpen nekik adnak igazat, lévén e-panaszkönyv, e-csinovnyik az intézmény tetőterében tartalékolva bőven.
Ekkor megéhezvén Simon Steoiksz titokügyi szakértő, - határozott fellépéssel, bizonytalan foglalkozással, - visszatette nadrágjába tartott mágneskártyáját a helyére, majd jelszavához híven („Jónapot!”) a hivatali ebédlőbe indult ebédelni, otthagyva mobiltelefonját az iróasztalán, úgy vélvén, éppen elég problémát sikerült megoldania a hivatalos úton meghatározott, és az n.m.k.e.ü.t.v.m.s.r.h. törvényekben meghempergetett percátlag alatt.
Az olvasó munkáját megkönnyítendő – a helyi blikk szemfüles riportere megtalálta, ideírta, valamint végrendeletében ismertette a tájékoztató kartont Simonról: (azután illedelmesen meghalt):
Testalkata: 1m65cm, súlya: normális, haja: fekete, átöröklésből származó szőrzete: van, életkora: bizonytalan, arca: zaklatáskor megkeményedik, füle: informoid, hiúzhalláshoz hasonló, járulékos jellegek: érdektelen, szokások: átmeneti időközöktől eltekintve autóban ülő.

Elolvasván a kartont felhívjuk olvasóink figyelmét a karton megsemmisítésének kötelező voltára, mivel a titokügyi hivatal nem tréfál azzal, aki a közelébe merészkedik - majd meglátják!!! (ja, és v.ö.: fekete hosszú autók sora az autópályán).
- Hozhatja az ebédet, Arthúr! – sóhajtotta a titokügyi szakértő vasszigorral, mely szigor során indukált áramot a webes felület elérésének világítására használta fel. – Van valami újság?
- Nincs semmi, már ami a kiszemelt egészségügyi intézményét illeti. Hacsak ….
- HACSAK?????
- Nos, az a helyzet .. egy új lányt láttak arrafele ..
- Mit csinál?
- Átvilágít. És bár mindenki mondja neki, hogy ne tegye, nem hajlandó nem tenni azt, amit nem kellene tennie. Szemmel láthatóan szorgalmas lány, és imád mindenhova telefonálgatni.
- Érdekes.
- A hölgyre gondol? – kérdezte Arthúr.
- Na idefigyeljen, Márton! Ne higgyje ám, hogy nem nézek ennek az esetnek utána ! De mert eddig nem szóltál, ezért ma estére írsz nekem kétszáz sort a görög irodalom lettrista verséből homéroszi attitűditással!

Simon hátratolta a székét, és az ebédlőből kilépve, magához véve a telefonját, laptopját, fekete autóját, és két bizalmi emberét, eltökélte, hogy siet, mert az átvilágítással foglalkozó női egyén kiléte, és kinézete kezdte fúrni az oldalát ….

13.rész -

Simon elégedetten lapozgatta az azóta passzivált Taj-jal rendelkező blikkíró által írt aktát, hiszen sikerült megőriznie magasságának pontos értékét.
Titokügyi szakértő kinevezését dezinformatikusi képzettségének köszönheti, így jól tudja, hogy a titkokat megőrizni sokkal nehezebb, mint álcázni, mondjuk valami hasonlónak.

Ezirányú tevékenysége során korában már sikeresen rejtette házszámát 4 és félmilliárd másik szám közé, a postahivatal pedig viszonylag könnyen pótolta a kézbesítőt, aki fejébe vette, hogy munkaköréhez hű lesz.

Az átvilágítással foglalkozó női egyén kiléte azonban komolyan foglalkoztatni kezdte. Kinyitotta hát fekete laptopját, s végignézte, ahogy az felébred a hibernálásból.

A hibernált állapot a kikapcsolás elötti utolsó pillanatokat örökítette meg, így hát végignézte azt is, ahogy a gép kikapcsolt.

Bekapcsolta, s végignézte ahogy a gép betöltötte az összes szükséges programot. Ezután megvárta a szükségtelen programok betöltését, is. Na ekkor ment el a kedve az egésztől, s úgy döntött, hogy ennyire azért nem lehet érdekes az átvilágító személy személye.

Azonban ez egy újabb kérdést vetett fel, hiszen honnan tudhatná, hogy nem érdekes a személy személye amíg nem ismeri a személy kilétét? Így hát újult erővel vetette magát a probléma megoldásába, hiszen a kérdés felvetődése rendesen lefárasztotta. Végignézte az egészségügyi intézményben potenciálisan szóbajöhető személyek szigorúan titkos listáját.

Persze csak nézte volna, ha lett volna ilyen lista, hiszen foglalkozásából adódóan listákat nem készíthet.

Tehát elővette a tegnapi újságot, s az apróhirdetéseket kezdte böngészni, ami egyből rá is világított a válaszra.
"Retkes-Tetves Girnyó

bengáli elefánt kölykök eladók,

vagy talicskára cserélhetőek'"

Tehát az átvilágítással foglalkozó női egyén kiléte nem lehet kétséges, bár mostanság nem jár egyedül - gondolta Simon. Az előzetes információ szerint az egyén nem hajlandó nem tenni ami nem a dolga, azonban a főniciai eredetű női személy -ki Szidón városából való- foglalkozása éppenhogy elkerülhetetlenné teszi, hogy átvilágítson. - ezt is gondolta Simon.

(azon olvasóink kedvéért, akik nem titokügyi szakértői dezinformatikusok, hozzá kell tennünk, hogy az egészségügyi intézményekben viszonylag gyakori tevékenység az átvilágítás, ha az ajtó felett/mellett/magára az ajtóra RTG / R.T.G / Röntgen /Átvilágító feliratot helyeznek, nagy valószínűséggel azon ajtók mögött folytatják a kérdéses tevékenységet)

Egy konkurrens dezinformatikus keze lehet a dologban, -gondolta Simon- ami nagy veszélyeket rejt magában, hiszen az egyik dezinformatikus által titkosított adat a másik dezinformatikus által is titkosításra kerül, könnyen fény derülhet az igazságra.

14. rész -Feljegyzés a toronybeli egérlyukból

Ebben a kritikus pillanatban hatalmas robajjal bekattant az intézmény tetején lévő ventillátor kompresszora, ezzel egyidőben és mégis mozogni kezdett a föld!
Viszont a nyomorult blikkcikkírón már ez sem segített. És bár a 12.ik rész korrekciós jelentésében mégiscsak inkább illedelmesen meghalt, mielőtt eltűnt volna – az időközben passzivált TAJ-a miatt REPes hibalistára került.

Amúgy meg akármennyire is tiltakozott volna személyiségi jogaira – lévén nem lévén az élők sorában – az elképzelhető ellátásáért a születésig visszamenőleg felszámolták az áfát(10%) + az áfához tartozó adóviszonylatokat(20%), valamint kormányzati fekete kommandólistára(70%) került az egyebekben teljesen hibajavítós foltokkal tarkított TAJkártyája, és kiszállásos, jegyzőkönyvvezetős, továbbá kontyos és bajszos korosodó hivatalnoknők leptek el minden intézményt, amelyben valaha is megfordult.

A kiszemelt intézmény tetején lévő üvegbura több, mint kb. ~ 32%ára éles határvonallal elválasztott sűrű, sötét árnyék borult.

A tisztogatás befejeztével Simon eldöntötte, hogy megkeresi a negálás negálásának intézménybeli beépített emberét, csak előbb megvárta, hogy az a bizonyos határozottan gyanúsan csaló konkurens sakkjátékos dezinformatikus következő lépése némi konkrét jelleget öltsön.

De nem jött semmiféle fellebezés.

Ekkor aztán jobban utánanézett a kiszemelt intézménynek ami megintcsak „szelíd és megbocsátó szívének rendkívüli jóságát bizonyította”. (idézet a csúfos véget ért régi blikkíró helyére került új seprűs cikkíró tollából ... )

És ezzel a lendülettel megváltozott a szín: megjelent egy kis luk, icipici, és ezzel egyenes arányban hangos, melyben Simon látóterében felbukkan egy lény, - élő szemrehányásként!- aki folyton csak bolyong, homlokot ráncol, és töpreng, és arra a kérdésre, hogy miért ordibál folyton a nála alacsonyabb emeleten dolgozó nőkkel azt feleli: mert úgy érzi, hogy őt menetrendszerűen senki nem érti meg, és hogy szerinte kár is ebbe a kócerájba ekkora szakzseni, de a leghőbb kívánsága az, hogy akkor már inkább minél hamarabb veszítse el az eszét (mely kívánság talán felesleges is. )
Mint ismeretes Simon előtt semmi nem maradhatott rejtve, ígyhát előbb tudta, hogy abban a lukban valaki tartózkodik, mint mielőtt még másvalaki tartózkodott volna ott. És bár a toronyőr mindennap várta az üvegburára boruló sötét árnyék további árnyékolását, hogy nevén nevezzük: a végkifejletet és ezzel az intézmény teljes összeomlását, a munka azért is a régi mederben folytatódott tovább.
Simon pásztázós pillantása más irányt vett.
A toronyőr még talán most sem érti, hogy ezzel a más iránnyal a szerepének is egycsapásra vége lett …
Viszont akkor kihez máshoz futhatnának a negálás negálásának szálai, melyek annyira görcsösen a napfényre kívánkoznak?

15.rész - A húsbolt

Harisnya? - gondolta Simon?

-A szálak leginkább azon futhatnak, bár azok is inkább szemek. De ki látott már futó szemet? Simon gondolatai itt zsákutcába jutottak, de szerencsére a gondolatokat nagyon ritkán szokták zavarni a falak és közlekedési jelzőtáblák, így simán továbbhaladtak.

A túloldalt egy McDonalds volt, sültkrumpival, hamburgerrel, csitrikkel és wifi elérésel tömve. A lemerült akkummulátorú laptopok azonban pocsék sávszélességgel tudnak csak netezni, ezért a környezettudatos Manager kikapcsoltatta az összes elérhető 220voltos konnektort, nehogy má' ezek a suttyók itt pazarolják az áramot és a sávszélességet. Azóta sokkal jobban megy a letöltés is a Manager Office-ban.

Simon megéhezett, átment hát a McDonaldstól nem messzelévő húsboltba.

Itt a sarokban a henteslegénynek álcázott pultoslányoktól kért egy adag sült virslit kolbásszal, kenyérrel és uborkával -papírtálcára-, aztán helyet foglalt két egymásra helyezett kólásrekeszen. A mellette lévő vitrinben magukat kellető felvágottakra vetődött tekintete, s egyből megtalálta a köztük elrejtett választ.

A válasz épp kicsit összébhúzta magát, amint egy kedves öreg néni így szólt a henteslegénynek álcázott pultoslányhoz: - Kedveském, kérnék két deka párizsit szeletelve!

Párizs tehát a válasz. - gondolta Simon.

Na de mi van Párizsban az Eiffel tornyon, Sacre Coeur-ön, Notre Dame-on, Arc de Triumphe-on, Montmarte-on, és a Szent Mihály sugárúton kívül? Hát még egy csomó minden, de ez most Simonon nem segített.

- Beszökött az ősz? -gondolta Simon?

Ez valóban furcsa lenne, lévén március, így hát Simon inkább az párizsi utcákat fürkészte.

"Éternel", olvasta egy kávézó kirakatán. -

Anna örök. -jutott most eszébe. Ami akár igazis lehet, de ez meg hogy jön ide?

És ekkor az Eiffel-torony tetejéről visszaverődő napfény megvilágított az asztal közepén vázában lévő egy szál gerberát, és beugrott a válasz: -Anna Tanneur, hát persze, hogy is nem gondolt erre korábban?

"die Nacht fällt, ich sehe dich an der Verabredung... wenn du Mal nicht gerber" - fejezte be Whitney végre a mondatot, valamilyen oknál fogva németül. Ezek szerint a francia pilóta, tengerész és katona akiket még biológiatanárnő korában szedett fel, nem csak portugál, holland, belga de német is volt? Whitney azonban a sikeres gyógykezelés ellenére sem emlékezett német pilóta, tengerész és katona ismerősre.

Egyetlen német ismerőse Ursula Blastwerk, az úszónő volt, talán ez Ő izmos karjára vágyik, miközben az rumizű baritonján fülébe sugdos?

16.rész - Az E111-es sztori

Minden a múlttal kezdődött.
Tudta ezt Ursula Blastwerk született Annae PötzschundTanneur is, aki az egyetlen szinte őszinteszerűen bevallott búzakalászvirágsárga, koszorúbafont hajú újratöltött nagymellű és -szájú, bamb….izé ábrándos tekintetű amazon volt az egész http://www.liebeallesmülleroderwas?.de/! felületén, és emiatt hímnemű barátiköre is felülről látszott csak igazán korlátosnak.
Ursula A. Pötzcsh&Tanneur egy ukrán egyetemi könyvtárosnő egyetlen gyermekeként került a pekingi őszbe, majd a német nyelvre szakosodván, valamint elvégezvén minden elvégezhetőt unatkozni kezdett. Egyik éjjel azonban álmot látott! Látott egy A4es méretű fehér papírlapot – : ..
Itt kötelességünk feltárni a teljes előzetes anamnézist a fehér lappal kapcsolatban:
U.A.P.T pszichiátere ugyanis minden egyes közös ülésüket azzal kezdte, hogy képzeljen el egy üres fehér lapot maga előtt, és amennyiben Ursula nem akarta fehérben látni, úgy kénytelen volt a napi ülést látnivaló nélkül átvészelni, és az újrapróbára csak előjegyzésébe kerülése után több hónappal kerülhetett sor. Ráadásul a számítógépes program beküldőkód rublikájának szakszerű kitöltése miatt, minden egyes alkalommal kénytelen volt felkeresni a kiszemelt intézmény ???120426-os kódszámú nőgyógyászát, mert más számmal rendelkező beküldőt a pszichiátere nem volt hajlandó beírni.
De Ursula A. P.&T kitartott.
Hosszú évek múlva már teljes méretben élethűen tudta maga elé idézni azt a bizonyos fehér lapot, történetünk idején viszont álmában a lap lassan fekete TimesNewRoman 12px stílben teleíródni kezdett betűkkel! Ursula A.FehérPötccsh&Tanneur kicsit álmosan, de félig felriadva felfedezte a nemzetközi kapcsolatokhoz szükségszerűen használatos nyomtatványt, melyet kedvenc sztárszínészéről Győzichke Gerber von EinTreble111-ről E111-nek nevezett el, és nyomtatványnak!, (amit később miután kisebb retikülök kerültek a nemzetközi divatba szükségszerűen átálmodott kártyának).
Eme megvilágosodása közben nagyot dobbant azért a havi rendszerességgel szakszerűen ellenőrzött szíve. Természetesen találmánya nem maradt parlagon, annál is inkább mert jókor tették jó asztalok tetejére és szerencsére akkor éppen nem is múlt időben, mivel még Simon asztalára is került belőle párezer mintapéldány, és akkor ezzel … - na de ne fussunk ennyire előre az időben.
Döntnöknővé nőtt hát a kis Pötzch, és kezdett elege lenni belőle. Döntnök akart lenni.
Az eukezeléseknek hála ez sem tartott sokkal tovább, mint kitalálni a nemzetközi kapcsolatokat, és immár nem úszónő, hanem kiugró szabadúszóként tengette életét a mindenkori kormányzati hivatal egyik igen impozánsan eldugott raktárhelyiségében.
Élete szabályos mederben folydogált hát tovább: reggelente a munkahelyére érve rögtön bekapcsolta kapcsolatait a világhálón, és minden nap több és több szőke nagymellű nőt keresve vágyott arra az egyre, aki pont olyan mint ő, aki csak ismerkedni akar, no de nem 2 percre, és akinek átadhatja mindazt a tudást, rutint, és E111es rekordot, melyet hosszú nemzetközi kapcsolatai során (a csettes elérhetősége segitségével) felhalmozott.
Adásunkat megszakítjuk!!!!!:
mert:
Simon rendkívüli gyűlést rendelt el a titokügyi hivatal ólombiztos páncéltermében. Tudni akarta ugyanis, hogy mi is az, amit tudni akar, és miért is éppen a kiszemelt intézményben.
Főbb napirendi pontja tetején továbbra is ott volt az a bizonyos tégla, amit beleképzelt az intézménybe, valamint a sok sok éjszakába nyúló lázas munka, amit nem.
- Uraim, megnyitom az ülést! - kezdte Simon.
- Nem értek egyet! – hangzott a válasz az asztal alól azonnal, és magas Cében.
- Na de kérem, hiszen magáról még azt sem tudjuk kicsoda, és már ellenvetései vannak????? – villantott Simon éleset, valamint balra le.
- Ja, tényleg. 1 résszel majdnem előresiettem. – esett vissza a hang oda, ahonnan kezdődött.
- Uraim! – kezdte hát újra Simon – ezúton értesítek mindenkit, hogy eldöntöttem, mit fogok tenni, de senkinek nem kívánok többet mondani annál, mint amennyi rá tartozik. Ezzel részemről a felszólalást mindenkitől meg is vonom. Egyébként lett volna valakinek valami kérdése?
- Nekem más a véleményem! – hangzott megint a hang.
- Csak az időmet vesztegeti az állandó közbehangzásával ! – figyelmeztett egyre távolabb az előadóteremtől Simon.
- Bocsánat, másra gondoltam.
- Akkor tehát ha senkinek semmi kérdése nincs, az ülést berekesztve javaslom, hogy induljunk vacsorázni.

- Nekem más a véleményem! – hangzott a hang az időközben teljesen kiürült meseteremből, majd válasz híján kinyúlt az asztal alól egy frissen manikűrözött kéz, és a további mellőzöttség hatására előmerészkedett az asztal alól …

/folytatjuk /